A Borgognoni-féle szomorúság

A ​kötet egy lazább és könnyedebb, de a legjobbakéhoz hasonlóan telt változat arra a klasszikus történetelvű elbeszélésmódra, amelynek Darvasi a kortárs magyar irodalomban minden bizonnyal az egyik legjobb mestere. Első felében tűnnek föl először a későbbi Szerelmem, Dumumba elvtársnő című kötet 'magyar novellái', míg a másodikban jellegzetes Darvasi-féle rövidprózákat olvashatunk. „Egy sajátos, hovatovább félreismerhetetlen, naivnak tűnő, gyerekhangon kérdező szerzői elbeszélést hallunk, amelyben az elbeszélő sehol, egyetlen ponton sem válik szereplővé, de hangként végig, egyenletesen jelen van. A problémátlannak tűnő naiv mesemondás kritikát és gúnyt halmoz fel mindazzal az elbeszélésmóddal szemben, ami csak stilizáció, csak problematizálás, csak a történet kétségessége és megszüntetése volt. Mégsem visszatérés ez a kritikai naivitás a 19. századi történetmondáshoz, hanem gyermeki evidenciájába belehallatszik mindaz, ami a magyar prózában mondjuk Kosztolányi óta történt.” (Balassa Péter, Jelenkor, 1995. január)